A drasztikus étrendváltás kevesebb, mint egy hét alatt átalakítja a beleinkben lévő microbiom összetételét

Orvosi gondozás

2015-06-18

A tudomány egy ideje már igazolja, hogy a mondás, amely szerint „az, vagy amit megeszel” igaz – legalább is a beleinkben élő baktériumok összetételének szempontjából. Egészen a közelmúltig azonban nem tudtuk, hogy a mikrobiom – vagyis a 100 billiónyi baktérium és más mikroorganizmusok, amelyek az emésztőrendszerünkben élnek – milyen gyorsan képesek átalakulni az étrendünk helyes, vagy éppen helytelen megváltoztatásával.

Ha áttérünk a kizárólag vegetáriánus étrendre, vagy ellenkezőleg: csak állati eredetű ételeket fogyasztunk, akkor a mikrobiomunk összetétele hamar megváltozik, – derül ki a Harvard és Duke egyetemeken végzett tudományos kutatások eredményéből, amely a világ egyik legrangosabb tudományos folyóiratában a Nature-ben jelent meg.

nature

A feltevést egy tudományos kísérlettel igazolták, amelyet 11 önkéntes bevonásával végeztek el. A kutatásban résztvevő személyek ételfogyasztását 5 napon keresztül lecsökkentették rizsből-, paradicsomból-, tökből-, hüvelyesekből-, banánból- és egyéb gyümölcsökből álló ételekre. Ezt követően egy hétre visszaálltak a rendes megszokott étrendjükre, majd végezetül, a kutatás második felében 5 napig kizárólag húst és más viszonylag magas zsírtartalmú termékeket fogyasztottak, mint például: szalonnát, tojást, szalámit, sonkát és sajtokat. A kísérleti periódusok ideje alatt a mikrobiom fejlődésének analizálását követően a kutatócsoport megállapította, hogy már 3 nappal bármelyik étrend megkezdését követően a bélbaktériumok aktivitása és összetétele jelentős változáson megy keresztül.

Az állati termékeken alapuló étrend, amely az átlagosnál gazdagabb zsírban és szegényebb rostokban, megnövelte azoknak a bélbaktériumoknak arányát, amelyek jól tűrik a hús fogyasztásának következményeként termelődő nagy mennyiségű epesavat. Ezen túlmenően ez az étrend lecsökkentette azoknak a bélbaktériumoknak a számát, amelyek a zöldségekben lévő poliszacharidok emésztéséhez szükségesek.

A kísérlet eredményei alapján az orvos-kutatók úgy vélik, hogy a jövőben a helyes étrendre való áttérés lehet a megoldás számos betegség gyógyítására, a gyógyszerek vagy akár a műtétek helyett is.